Nehéz ügy. Ma esett le, milyen kellemetlen helyzetben vagyok, ha megyünk valahova.A következő történt:
A temetés utáni állófogadáson elém toltak egy tálcát, tele üdítőkkel. Elhajtottam a pincért vízért. Persze az nem volt a tálcáján!
Aztán jött egy másik pincér, kávét kínálva, de édesítője nem volt. Ezt is elküldtem.
Jött a harmadik pincér, kezében két tálcát is egyensúlyozott, egyiken roskadásig pogácsával, és masnitésztával, illatozott, finom puhán hívogatott, hogy kóstoljak bele.. Másikon pedig egy hatalmas halom süti volt. Mindenféle.... keksztekercs, linzer.... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Miről is ábrándozok??? El vele. Eltoltam az asztal másik vége felé, és el is fordultam.
Közben megjött első pincérem a vizemmel. Jól belehúztam, elégedetten megfordultam, és az egyik gyászoló családtag a kezében megállt egy tányérral előttem, amin jó kis puha bagetten szalámi feltét, majonézes kencével. Közölte, hogy látta sóvárgó tekintetem, és egyek már egy kicsit no..! Az elhunyt se nézné jó szemmel. Nyolc vizek folytak rólam, elfogadtam, bízva benne, hogy el is megy (de dög vagyok ilyet kívánni), és majd jól megetetem a férjemmel. Nem ment. Leült, és pityeregve elkezdett bíztatni tovább. Így mit is tehetettem volna? Hát megettem. És ettem egy szelet sütit is.
Mit akartam ebből kihozni? JA! Megállapításaim a jövőre nézve:
Ha vendégségbe indulnék, ahol valószínű étellel is kínálnak:
- ha mód van rá, előre kiteregetem szennyesem, miszerint szigorú diétán vagyok orvosi utasításra.
- ha mód van rá, megkérem az illetőt, ne készüljön, mert nem szeretném megsérteni.
- ha minderre nincsen lehetőség, akkor jóóóóóóól egyek be még otthon.
- és ha lehet, jó szorosan csukjam be a szemem, nehogy sóvárogni lássanak
- ha pedig végképp nem megy megállni a zabálást,hát lehetőleg a legkevesebb szénhidrátforrást válasszam
- Ne úgy álljak hozzá, hogy most már mindegy!
Szóval csalást kiáltok, kiestem a játékból. :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése